2015. ápr. 8.

Április 11. avagy várunk téged KN

A KN = Költészet napja túl hosszú lett volna a címben, de józan paraszti ésszel természetesen hamar kisilabizálható a lényeg. 
Ami pedig nem más, mint a Libri őőőőrületes verseskötet akciója. 
Olyan gyöngyszemeket szúrtam ki mint Juhász Gyula összes, Simon Márton Polaroidok, vén tróger alias Bukowski Vegyes felvágott, Weöres Sándor bácsi Szerelmes verseim, továbbá Osiris kincsek majdnem minden mennyiségben és így tovább.

Tessék jó és rossz szívvel egyaránt válogatni, és hírét vinni, hogy a magyar verseknél nincs is szebb széles e világon! :)



Akcióóóóó KATT

Jó hír a küszöbön!

Mostanság kevés jó hír találja meg szerény személyemet, ám most itt van egy bombasztikus hírmorzsa.
A Dream válogatás facebook oldala megosztott egy információt, mely szerint Alice Hoffmann: Galambok őrizői regényét a vásznon fog landolni hamarosan, még pedig minisorozat formájában. Olyan színészek alakítják a gárdát mint az NCIS-ből is ismert Cote de Pablo, vagy az egykori dínó szakértő Sam Neill
Wáááááááá tűkön ülök!!!!!

Íme a hír:
 "Sziasztok!


Alice Hoffman nemzetközi sikerkönyve, a Galambok őrizői alapján az amerikai CBS televíziótársaság egy minisorozatot forgatott a közelmúltban, olyan remek színészek szereplésével, mint Rachel Brosnahan, Kathryn Prescott, Sam Neill és Cote de Pablo.

Most ennek a produkciónak a trailerét tekinthetitek meg. A CBS a múlt hónapban kezdte el vetíteni, és őszintén reméljük, Magyarországon is hamarosan láthatjuk majd a sorozatot."


Belelapozó:


Trailer

2015. febr. 14.

Rachel Vincent: Alfa (Shifters 6.)

Rettentően frusztrál, amikor véget ér egy számomra kedves sorozat. Teljesen mindegy, hogy ez egy filmsorozat, könyv, vagy bármi, ami az élet folytonosságát is jellemzi. Nehezen barátkozom a változásokkal, és ennek a sorozatnak a vége is egy változás. 
Nagyon megszerettem a Vincent által felépített világot, úgyhogy eme írásom is érzelmekkel túlfűtött hangulatot tükrözhet felétek, kedves olvasók.

Fülszöveg:
A Tanács új, gátlástalan feje határsértéssel, emberrablással, gyilkossággal és árulással vádolt meg minket. Engem, Jace-t és Marcot. Hát igen, elfoglaltak voltunk mostanában. De eljött az ideje, hogy a saját kezünkbe vegyük az igazságszolgáltatást, megbosszuljuk a bátyám halálát és kivágjuk a Tanács szívében terjedő rothadást.
Nem lesz könnyű. A veszteségek elkerülhetetlenek, de megesküdtem, hogy mindenáron megvédelmezem a falkámat. Marc-kal az oldalamon – és egy célkereszttel a hátamon – haladok előre a végső leszámolás felé, amely mindent megváltoztat majd.Végleg

Nagyon az elején kezdem. A borító. Szeretek elidőzni ezen az apróságonak tűnő tényezőn, ami talán nem is olyan lényegtelen részlet sokszor. Komolyan úgy gondolom, hogy felnőtt ez a sorozat, és ezt már az igényes borítóból is meg lehet ítélni. Komolyságot sugároz, mindamellett, maga a cím - Alfa - is tekintélyt parancsoló ott középen.
A gondolatvilága, a politikai struktúrája, alá -  és fölérendelt viszonyok kusza hálózata. Ez mind magával ragadott, és nehéz is objektíven nyilatkozni mindenről. 
Nagyon tetszett, hogy egy urban fantasy-be csöppenhetünk bele olvasáskor, egy új faj politikájába leshetünk bele, és a sorozat olvasása közben valahogy a mi agyunk is rááll a vérmacskák szövevényes kapcsolataira, működési egységére. 

Bevallom, kezdek berozsdásodni, ami a gondolataim összekaparását illeti, nehéz rendszert vinni az egyes részletek felelevenítésébe és közlésébe, így nagyon nehéz visszanyúlni a kezdetekhez is, ami fontos tényező Faythe Sanders jellembeli fejlődésének szempontjából. Már az elején is tudtam hogy Faythe egy kemény csaj, aki ökör hibákat követ el a saját függetlenségének kialakítása közben, egyúttal pedig joggal gondolhattuk, hogy egy nagyszájú, cserfes, vakmerő és szemtelen csitri is egy személyben. De mindez az Alfában szertefoszlik, hiszen egyedül ő tud felnőni a rá kiszabott feladathoz, és a tét rettentő nagy. Büszke vagyok rá, hogy megtalálta a saját útját, és nem a már járt ösvényen próbált boldogulni. Az nyilván sokkal egyszerűbb is lett volna, ám ebben a részben a szó minden értelmében meggyötörte az élet, így ezután már nem léphetett vissza, csakis előre. Komolyan úgy éreztem, hogy nem jöhet több nyomorúság és szenvedés, ám minden egyes alkalommal tévedtem. Faythe csúnyán megfizetett minden tettéért, és itt már nem az számított, hogy ő mit érez vagy gondol. Minden tette kihatással van/volt a falkára is. Kőkemény politika érzelmekkel megfűszerezve. Hát nem nyomorúságos?
Atya ég, úgy érzem, Faythe-szel együtt a gépezet engem is megrágott, majd kiköpött, mindezt számtalanszor megismételve a könyv olvasása során. Én is többnek, érettebbnek érezhettem magam, miközben ott álltam kedvenc vérmacskám mellett, és azon szurkoltam, ne kockáztasson többet, mert nem fogja kibírni. És mégis sikerült neki.

Faythe :)
kép: http://globe-views.com/
Marc és Jace is kicsit több lett ettől az egésztől, bár talán nekik nehezebb volt ebben az egész katyvaszban kibírni a helyzetet. Barátok és ellenségek egyszerre, folytonos várakozás, vágyakozás, kétségek között kellett őrlődniük. Na jó, őszintén szólva untam néha. Mert nekem is sok volt, és nehezemre esett túltekinteni a szerelmi drámán, hiszen Faythe döntésén sok minden múlt. Egyik döntés hozza magával a másikat, és ez itt is tapasztalható. Elégedett vagyok a végkifejlet ezen részével, bár nagyobb drámát vártam a  legvégén, tekintve a korábbi szenvedéseket, siránkozásokat. Kicsit többet ért volna egy esetleges merészebb húzás Vincent részéről. Azt hiszem nem merte bevállalni, így inkább a könnyebb utat választotta. Nem hibáztatom érte.....így mindenki csak nyert.

Calvin Malone, Colin Dean, Alex Malone. Nos mindig várakozással teli érzésekkel fordulok egy könyv "gonosz" szereplői felé, hiszen meghatározzák a fő csapást a történetben, és lényegében hozzájuk igazodnak a  főhősök is. Sajnos őket nem tudom úgy elkönyvelni, mint érdekes alakok ebben a kategóriában, rendkívül jellemtelen voltak ez igaz, ám sajnos ez a cselekményben betöltött szerepükre is nagyon igaz volt. Nem tartogattak túl sokat, nagyon buták és ösztönlények. Nem tudtam őket megérteni, hiszen tényleg csak az ösztön, a behódolás, az állatias hozzáállás motiválta mindannyiukat. Ez a rész számomra félresiklott, ehhez mérten pedig túl hamar be is fejeződött a történet. 

Örültem nagyon, amikor egy újabb faj - mennydörgő madarak - kapcsolódott a történetbe, ráadásul a semleges oldalt képviselők körében. Hatalmi harcok, politika, meggyőzés. Komolyan mint egy sakk játszma, ahol nem csak a nyers erő dominál, nem a hormonok vezérelnek, hanem főként az ész játszmája, ahol az veszít, aki mentálisan előbb törik össze. Kegyetlenül jól sikerült ez a vonulat. A madarak is érdekes és üde színfoltot jelentettek a műben.

Nagyon hiányolom az epilógust, a kivel mi történt x év múlva dolgot, mert így abszolút hiányérzettel zárom a sorozatot. Nyilván egyszerűbb a saját fantáziánkra bízni, és a boldogan élnek míg meg nem halnak vonalat tovább vinni. Ám ezt újfent Vincent számlájára írom, nem volt elég bátor a történetszövésben, és helyenként megsínylette a sorozat.
De szerettem. Imádtam. És most elengedem.

Ég veled Faythe, légy bátor, merj kockáztatni, és sose változz meg jobban! :)

Rachel Vincent: Alfa (Shifters 6.)
Könyvmolyképző Kiadó
2014
464 oldal
2999 Ft

2014. nov. 16.

Jennifer Armentrout: Ónix (Luxen 2.)

Egy cseppet sem lepődtem meg, mikor az Obszidiánt letettem, az a benyomásom támadt, hogy nem ez a világ legjobb könyve, sőt, már megint tinidrámát olvastam, én mégis függőként vágyom a folytatásra. A birtoklási vágyamat most sem tudtam legyőzni, szükségem volt rá, mint egy falat kenyérre. Abban bíztam, hogy nem lehet rosszabb mint az első rész. Szerencsémre nem tévedtem.

Fülszöveg:
Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak? 
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? 
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

Sokkal de sokkal pörgősebb mint az előző rész. A szikrák csak úgy pattognak Katy és Daemon között. Igazság szerint nem kedvelem ezt a fiút, bár nagyon is szeretném, mert én mindig a szívtiprók oldalán állok. De a másik oldalon meg kell hogy mondjam az áll, hogy ki nem állhatom a hosszútávú macska-egér játékot. Daemon pedig sokáig mintha nem is tudná, hogy mit akar. Nem ritka két különböző világ szülöttének románca. Éppen ezért semmi akadálya nem lenne annak, hogy összejöjjenek. De ez a közhelyes "a szabályok a konvenciók tiltják" maszlag már kezdett erőltetett lenni számomra.

Kép innen
Dee egyre idegesítőbb. Akaratlanul összekapcsolom az Opálban való viselkedésével, hiszen már rég belekezdtem a folytatásba, ennek ellenére kitartok amellett, hogy idegesítő, irritáló, és számomra nem is túlságosan kedvelhető figura. 
Katy szintén nem lett kedvenc. Hol elolvad Daemon közelében, hol meg akarja fojtani egy kanál vízben. Ilyen nincs, vagy legalábbis az én véleményem szerint ez kiábrándító. Szánalomra méltó. Hülyeség. (Kiakadás vége) Másfelől persze kedvelem, kicsit mintha magamat találtam volna meg benne. 
Az, hogy van egy személyes-könyves blogja (Katy Kattant Könyveskuckója), imádja a könyveket, óhatatlanul "muszáj-szimpátiát" alakít ki az olvasóban. Bennem is, így nehéz sokáig haragudni rá. //Ha Katy élő ember lenne, szívesen megnézném a blogját, kíváncsi vagyok, milyen ember is lenne valójában// De az a séma, amit Katy képvisel (nincs tisztában a saját jó adottságaival, kevés az önbizalma, közben pedig olyan mint egy bombázó) kezd unalmas, valótlan lenni. 
A szamárfülezés istentelenség a könyvszerető emberek szemében.  
– Szerintem az olvasás szexi – jelentette ki.
– Ó, most már így gondolod? – néztem rá meglepve.
– Ó, igen, és tudod, mi szexi még? – Előrehajolt, hogy az arca kitöltötte a képet, és felém biccentett. – Az ilyen bloggerek. Hű!
A szememet forgatva a karjára csaptam.
– Vegyél vissza magadból!
Daemon hátradőlt, és a következő öt percben megpróbált csendben maradni. Egyesével adogatta a könyveket, de mindegyikhez hozzáfűzte a véleményét: kisajátította a teljes felvételt.
– Ez a pasas idétlenül néz ki – közölte egyszer. Vagy: – Mi ez a bukottangyal-mánia? – De a legjobb az volt, amikor az én arcom elé emelte az egyik könyvet, és megjegyezte: – Ez a kaszás pasas tetszik nekem. Ő megteheti, hogy gyilkolással keresse a kenyerét.
Szeretem a YA-urban fantasy könyveket, bár nyilván nem a fentebb felsorolt gyengeségei miatt. A közhelyek áradata, az unalmas mellékszereplők mind részei a nagy egésznek, mégis az egyszeri olvasót percek alatt beszippantja. Én sem vagyok kivétel, és kicsit úgy érzem, nem tudnék ezek után kiigazodni a valóban igényes olvasmányok között. Igen is szeretem a ponyvaregényeket, igenis lekötnek órákra, igenis kiolvasom őket röpke egy-két nap alatt, mindezt úgy, hogy tudom, nem minőséget olvastam.

A kötetek címadó féldrágaköveinek fontossága pedig nagyon érdekes, főként azért, mert az ónix, mint tudjuk, nem tölt be túl pozitív szerepet. Ennek ellenére a valóságban nagyon is hasznos kis kövecske. Tehát ennek hatására kicsit beleástam magam az ásványok eredetébe, gyógyító hatásába, érdemes kutakodni annak, akit szintén vonz a téma.
Csiszolt Ónix
Na, szóval újfent lincshangulatom van. Éljen. Mégis, ennyi kritika, lehúzás és cikizés után is, igen, bevallom töredelmesen hogy imádtam, mert a cselekmény érdekes, izgalmas a civakodás, pörögnek az események, és egy percét sem bántam meg annak hogy elolvastam. Igaz, több nem lettem tőle, de valami kis pluszt akkor is adott. Még nem tudom hogy mit, de jó érzéssel tettem le. A mellékelt ábra pedig azt mutatja,a  folytatás sem váratott sokat magára....

Annak ajánlom erősen ezt a könyvet, aki vágyik a pörgésre, akciódús eseményekre, a forró hangulatra a két főszereplő között. Tipikus gyorsan olvasós, lekötős, folytatásra érdemes mű.

(((Érdekességként itt van a címlapon szereplő fiú és lány facebook oldala. )))


Jennifer Armentrout: Ónix (Luxen II.)
2013
2999 Ft

2014. nov. 2.

Jennifer Armentrout: Obszidián (Luxen 1.)

Megint sikerült belekezdeni egy sorozatba, pedig őszintén mondom, nagyon tele van velük a hócipőm. Már csak azért is, mert többnyire az ifjúsági szórakoztató irodalmat képviselik, amit lassacskán kezdek kinőni. Nem vagyok még öreg, sőt, de a minap éppen azon filozofáltam, hogy milyen jó lenne egy kicsit felnőni. Nem a számlákra gondolok, a lakásproblémára vagy a munkahelyre, azok önmagukban is gondot jelentenek. Hanem érett gondolkodásra, komoly témák utáni vágyakozásra. Nem csak mindig a sekélyes, felszínes, alkalmanként nekünk, felnőtteknek unalmas tinédzserproblémákra....
Na mindegy,a  tárgytól kissé eltértem, lényeg a lényeg. A megkezdett sorozataim - leszámítva a HP szériát - mind a tini bajokkal foglalkoznak. Itt néhány kivételt lehetne eszközölni, például a Kóborok sorozat sem feltétlenül a pubertásokról szól, azonban felnőtt szinten ugyanazokat a gondokat taglalja: szerelem, szex, közösséghez való tartozás, barátok vagy annaj hiánya, szülők. Ezért mondhatni a legtöbb sorozat közhelyes a maguk bájával.....ez akár még ambivalenciának is tűnhet, hiszen nehéz kedvelni a művek negatív tulajdonságait.

Az Obszidiánra rátérve. Hónapokig kerülgettem a könyvesboltban, pontosan a fentebb említett félelmeim miatt. Haragudtam rá, amiért újfent egy hülye sorozat nyitó kötete, holott lépten-nyomon belebotlottam az interneten. És óóó nem csak a molyon, ez a legbosszantóbb. A jó értékelések, és egy kellemes hétvége gondolata újra egy könyv társaságában azonban vonzóbb volt a gőgömnél, szóval megint kifosztottam az üzletet. Milyen gyerekes is ez a hatalmas birtoklási vágy...ha ez nem lett volna, talán meg sem veszem. Mindegy, lerágott csont most már.

Fülszöveg:
Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…

Kellemes hatást kelt a sötét, zöld színű borító, bár azt megjegyezném, heppem utálni azokat a borítókat, ahol a kiadó a számba akarja rágni, hogy néznek ki a szereplők. Sikerült ettől valamelyest elvonatkoztatni olvasás közben, persze nem mindig. Szerencsére Katy karaktere, külseje nem lett eképpen elrontva annyira, így bele tudtam helyezni magam kellőképpen a történetbe.

Cselekményleírást tartalmazhat, csak saját felelősségedre olvass tovább!

Alapszituáció tehát  - meglepő, lásd: Angyalsors trilógia - új lány új helyen, beilleszkedési problémák, nuku barátok, és kezdődik a tanév első napja. Addig valahogyan ki kell bírni. De hogyan: Hát persze hogy a földkerekség legb unkóbb és egyben legvonzóbb szomszédjának társaságában, akiről még meglepőbb módon kiderülnek dolgok. A fűszer megvan, de hol van az esszenciája? Na ez hiányzott nekem végig. Ez első hibaként felróható az író számlájára. Deeee a sok humoros párbeszéd sokszor mindenért kárpótolt :D
– Messziről, nagyon messziről származunk.
A gyomrom egyszerre a lábujjamig zuhant, a karom a térdemre szorult.
– Hogy érted azt, hogy messziről, nagyon messziről? Mert most a Star Wars főcímét látom magam előtt.
Azonban egy új faj, vagyis relatíve a YA regényekhez képest új, hiszen a luxenek/idegenek/UFO-k jelenléte nem hétköznapi szereplőhasználat. A séma szerint itt is akadt kotnyeles barátnő (Dee), másodlagos mezei barátnők (ez kissé Alkonyat feeling), szexmániás alkesz és gonosz ronda idegen akiktől természetesen meg kell menteni a hősleányzónkat, aztán ellenszenves rokonság, akikkel meg kell küzdeniük a szerelmeseknek. Vagyis hoppá, ez így erős túlzás, az egy másik kötet meséje egyelőre :)
nyers obszidián
A túlzásba vitt tahó stílus engem végig irritált, kezdem unni az "én elérhetetlen vagyok" típusú pasikat, akik valójában lelki üdvük megmentésére vágynak titokban. Jó jó, azért kikapcsoltam, ellazultam, és gyenge pillanataimban Daemon Black arcát magam elé képzelve pirultam el sorstársamhoz , Katy-hez hasonlóan. Ő egyébként nem volt annyira idegesítő, mint mondjuk Clara-Angyalsors, vagy néha Clary-Csontváros, de a helyzet magaslatán se sokszor állt. Ez zavart. Más dolog a saját bénázásomat, hülyeségeimet elfogadni, és teljesen más tészta egy másik emberét tolerálni. Az övét nehezen nyeltem le, de hát legyen, adnunk kell mindig egy esélyt. 

Nagyon vicces, hogy az első pihentetés után rögtön bevillant a Star crossed című sorozat (már megint ezek a hülye sorozatok!!! :D ) és a Digital Daggers Aquarius száma. Nehezen tudtam elvonatkoztatni, és nem összekötni a kettőt, holott témájában félelmetesen megegyeznek. :D


A tetőpont így néhány óra távlatából vegyes érzelmeket hagyott bennem. Először nagyon izgultam, drukkoltam, mérgelődtem, és aggódtam a szereplőinkért. Aztán végül arra jutottam, hogy nem teljesen értem, mit tett Daemon Katyvel. Lehet másnak egyértelmű, én egyelőre homályban tapogatózom, bár őszintén remélem, ez így van jól ahogy van, és a következő kötettel kitisztulnak a dolgok.
Visszatérve a luxenekre, szimpatikus volt hogy más fajt helyezetek középpontba. Mondjuk az viszont zavaró tényező lehet, hogy nem elég alapos a luxenek bemutatása. Engem egy kis alternatív történelem még érdekelt volna, de az is lehet hogy ez csak az én kínom, mást nem hatott meg annyira. Olyan sok sci-fi elem található némely YA könyben, miért pont ebből spórolták ki ezt a részt. Ugyanakkor még mindig lehet azzal érvelni, hogy messze a végkifejlet, hiszen a sorozat négy kötetes, és a zárókötet idén decemberben fog napvilágot látni. 

Konklúzió: irány a könyvesbolt :D
Na jó, nem, komolyan. Nagyon hamar befaltam, másfél nap sem kellett hozzá hogy elolvassam. Viszonylag szerethetőek a karakterek, de akit utálhatunk, azt nagyon fogjuk gyűlölni, ezt garantálom :D A történetnek érdekes a gerince, ezért feltétlenül szert teszek a folytatásra, és csak akkor fogok messzemenő következtetéseket levonni, ha valóban elfogytak a részek. 

Meglátjuk.

Jennifer Armentrout: Obszidián (Luxen I.)
Könyvmolyképző
Fordító: Miks-Rédai Viktória
2013
2999 Ft

Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete


Erre a könyvre még talán Amadea blogján, az egyik bejegyzésében lettem figyelmes. Éppen könyvmentes korszakomat éltem éppen, amikor érdekesnek tűnt egy amolyan "könyv a könyvben" jellegű regény. Ami azt illeti, Jasper Fforde regénye óta háklis vagyok erre a műfajra, ugyanis kezdeti ellenszenvem igen is rajongásba csapott át. Így magasra tette a mércét a könyves témájú regényekkel.
Végül csak nem bírtam magammal, az első adandó alkalommal beszambáztam a közeli könyvesboltba, és a kilátásba helyezett éhezés, ruha, alapvető elemi dolgok megvételének stopja sem tudott elriasztani a végül jónak bizonyuló vételtől....

Ennél kacifántosabban nyilván nem is indulhat egy kapcsolat, de talán nem is én volnék, ha minden úgy menne mint a karikacsapás.

A borító szempontjából annyit mondhatok, nem egy nagy durranás, bár meg kell hagyni, kellemes érzetet kelt ha az ember ránéz. Tényleg semmi eget rengető, amolyan barátságos, régi ismerős benyomását kelti, és ez a belső tartalommal sincs másként.

A fordítással sincsenek komoly problémáim, korrekten megírt kisregény, egy korrekt kiadó gondozásában. Bár számomra a Magnólia eddig az ismeretlenek közé tartozott, a szórakoztató irdalom ezen vállfajával ügyesen kiugrott a (nem mondom hogy névtelenségből, mert eddig az ezoterikus és tudatos életmódot hirdető könyveikkel nyitottak a piac felé) az alacsonyabb rendű kiadók közül. Úgy gondolom, érdemes lenne ezt a vonalat a későbbiekben is erősíteni, ugyanis igényes művet adtak ki a kezükből, mind tartalmában, mind pedig a külső tervezésben egyaránt.

Fülszöveg:

A. J. Fikry, a kiégett könyvesboltos nehéz éveket tudhat maga mögött: meghalt a felesége; az üzlete rosszabbul megy, mint valaha; ráadásul ellopták tőle legnagyobb értékét is, egy Poe verseket tartalmazó ritka kötetet. Idővel elfordul az emberektől, és még a könyvei sem nyújtanak számára vigaszt, mert a rohamosan változó világra emlékeztetik. Egy váratlan esemény folytán viszont kénytelen lesz újrakezdeni az életét, mert egy kislányról is gondoskodnia kell. A mogorva és életunt férfi hamarosan más szemmel néz a világra, igaz barátokra lel, újra szerelmes lesz, a könyvesboltja pedig a kisváros nyüzsgő központjává alakul át.
Gabrielle Zevin jó humorérzékkel megírt, varázslatos regénye tisztelgés a könyvek világa előtt, szerelmeslevél arról, miért szeretünk olvasni és miért zárunk bizonyos embereket a szívünkbe. Nélkülözhetetlen olvasmány azoknak, akiknek a könyvek a legjobb barátai és azoknak, akik hisznek abban, hogy „senki sem különálló sziget”.

Érdekes, hogy nem tudtam közel kerülni Fikry karakteréhez, hiszen nem ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy egy lelkileg kiszenvedett, élete szebb napjain már túllévő férfi álljon a középpontba. Az is vicces, hogy míg a kezdetek kezdetén egy ronda öregember képe ötlik be, ahogy rá gondolok, a végére gyakorlatilag megszépül az események hatására.

Nem egy eget rengető történetről van szó, mégis kedves, néha szívet sajdító  pillanatok peregnek a szemünk előtt. Ki nem állhattam Fikry sógornőjét, ellenben imádtam Mayát, a kis csicsergő, minden lében kanál viselkedésével. Az olvasni szerető, jóindulatú rendőr is hamar kedvenccé vált, ahogy Alice Island a maga furcsa valójával. Az első néhány oldalon még azt hittem Amy lesz a cselekmény középpontjában, és szerintem megállta volna a helyét még így, azonban jótékony a regény szempontjából a következő fejezetekben észrevehető szereplőváltás. A könyvek valahogy mindenkire hatnak ebben a műben. Kire így, kire úgy. Az biztos, hogy senkit sem váltanak meg, nem leszünk tőle jobbak vagy rosszabbak, csak egyszerű emberek. Akiknek sok minden tarkítja a múltját. Ki-ki a maga keresztjét cipeli, és ez ebben a regényben is megmutatkozik. Az emberi természet sokrétűsége megindító tud lenni, különösen akkor, amikor a jó öreg Fikry egy új élethelyzetben találja magát. Felesége elvesztése nyilvánvalóan hatalmas teher számára, és még az átokverte könyvesbolthoz sem ér annyira, mint megboldogult felesége. Azonban a mű is azt a példát hozza elő, hogy minden helyzetben tudni kell talpra állni továbblépni, különben mind elvesztünk.

Úgy érzem, rengeteg közhely van ebben a regényben. De egy könnyed, és a szó nem feltétlenül bántó értelmében egy limonádét kapunk, amikor kezünkbe vesszük Zevin regényét. Bár számomra ismeretlen íróról van szó, úgy gondolom, a későbbiekben nagyon is szerves részét képezheti a könnyed irodalmi vonulatnak. Kellenek ilyen művek, amik kikapcsolnak, és ha nem is odaszögeznek, azért segítenek ellazulni egy hosszú, problémáktól terhes hét után. Nekem erre már nagy szükségem volt, és minden fentebb említett kritériumnak megfelelt. Alapvetően kedveltem a szereplőket, akik sohasem feketék vagy fehérek. Minden esetben hányatott sors, megaláztatás, emberi sorsokat fedezhetünk fel a háttérben. Éppen ezért egyszerre meseszerű és valós is egyben. 
Ha nem találod a szavakat, vedd őket kölcsön.
Azért olvasunk, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül. Azért olvasunk, mert egyedül vagyunk. Olvasunk, és nem vagyunk egyedül. Nem vagyunk egyedül.

Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete
Magnólia Kiadó
Fordító: Ballai Mária
2014
2980 Ft

2014. okt. 16.

Kelemen Zoltán - Első 21 novella

Idejét sem tudom, mikor volt időm úgy tényleg leülni, és olvasni az elmúlt több mint fél évben. Azt hiszem kissé elkalandoztam arról az útról, ami igazán jótt tett a lelkemnek nagyon is sokáig, és azóta sem érzem azt a nyugalmat, maximális elégedettséget, amelyet olvasás közben éreztem.

Most azonban eleget teszek egy ígéretemnek, és egy ifjú író kezdődő pályájának első művét szeretném Nektek prezentálni.

Így utólag is elnézést kérek Tőle, hiszen többet ültem rajta, mint ahogyan az illő, ám most igyekszem az összes aspektusát körüljárni, és kellőképpen megkritizálni :)

Először egy kis bevezető, rávezető a szerzőre, a könyvre:

Életrajz
Kelemen Zoltán (1986-; Kolozsvár, Románia)

Az észak-erdélyi kincses városban született. Tanulmányait a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceumban és a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen végezte. Szeret olvasni, alkotni, művelődni. Mint történész, könyvtáros, fényképész és TV operatőr végzett. Jelenleg viszont, többnyire mint freelancer író és fényképész tevékenykedik









Fülszöveg:
„– Képzelődöm. 
– Egyáltalán! Ki tudlak juttatni innen, csak feküdj le az ágyra, és bízd rám magad.” – olvasható



Kelemen Zoltán egyik novellájában. A fantasy, sci-fi, misztikus történeteket tartalmazó kötetet kézbe véve az olvasónak is hasonló érzése támad. A tanácsot megfogadva olyan világba látogathat el, amelyben a fantasztikum és a realitás közötti határ összemosódik, amelyben elképesztő egyszerűséggel és magától értetődőséggel zajlanak az olykor megdöbbentő és váratlan események. A szerző alapvető értékeket állít mérlegre, megkérdőjeleződik az élet valósága, fontossága, az ember felsőbbrendű volta, a „normális”. Már pedig ki az, akit ne érdekelne, miként feszíthetőek szét a közhelyek, a megszokottság, és hogy milyen törvények szabják meg a képzelet határait? A novellákra bízva magunkat beléphetünk ebbe a kérdésekre kérdésekkel válaszoló, titokzatos világba, hogy végül sokkal biztosabbak lehessünk bizonytalanságunkban



Mindig félve kezdek el írni egy recenziót, hiszen akarva-akaratlanul is a kezemben tartom annak a műnek a sorsát. Írhatok róla gonoszul, lehúzva annak irodalmi értékét, vagy akár az egekbe is magasztalhatom, annak tükrében, éppen milyen hatással volt rám a mű végén. Nagyon nehéz nem elaprózni, a legkisebb részletekre is kitérve, ugyanakkor a túlzások sem ritkák alkalmanként. Nem állítom tehát, hogy szentírás amit leírok, csupán saját tapasztalaton alapuló gondolatok, megérzések, és főként saját vélemény.

Nos, ami a művet illeti.
Kemény borítós, 
Eleinte furcsálltam az apró kötetet, hiszen nem több 136 oldalnál. Ez akkor ejtheti kétségbe az olvasót, amikor tudatosan sokat vár el a novellától, mint műfajtól. Ha egy igazán jó novellát akarunk írni, akkor nyilvánvalóan egy rövid, tömör, csattanóval megfűszerezett igazságot, történetet szeretnénk megosztani. Éppen ezért hamar ki kell bontakoznia a lényeges elemeknek, szereplőknek, nem szabad elnagyzolni semmit. Zoltán írása kapcsán azonban rájöttem, hogy ez mennyire bonyolult folyamat. Amikor már éppen elkezdtek érdekelni az adott novellában a karakterek, szinte villámcsapásként ért a felismerés, hogy hoppá, már vége is szakadt a történetnek. A következő novellánál szintúgy, és még sorolhatnám. Helyenként kidolgozatlannak is éreztem egy-egy "szereplőt", nem tudtam elhelyezni a történetben, vagy csak egyszerűen nem voltam rá képes, hogy kötődjek hozzá. Nálam ez nagyon fontos, csak akkor tudom magam beleélni az adott szituációba. 

Ugyanakkor nagyon tetszett az a misztikum, amely körülöleli a művet. Egy csipetnyit mindig találni az egyes novellákban, éppen ezért nehéz elmenni mellettük szó nélkül. Könnyen emészthetőek, nem túlagyalós történetek, könnyű eljutni a végkifejletig. Az alapja tökéletes ennek a könyvnek. Nagyon jól kigondolt, érdekes cselekményű történetek sokasága ez a mű. Azonban néhol zavaró lehet az a zsúfoltság, amellyel a szerző szeretné még érdekesebbé, áthatóbbá tenni a novellákat. A túl sok esemény alkalmanként megzavarhatja az olvasót, vajon melyik szál a leglényegesebb, mire kellene valójában odafigyelni. Így első olvasásra azt mondanám, hogy a mű ereje a hangulatteremtésben rejlik. Néhol sötét, komor, elmúlás és megújulás párosával váltakozik. Máshol humorosabb, vidámabb hangvételű. Egyértelmű, hogy nem hagy érzelmek nélkül. 

Muszáj kitérnem így a recenzió vége felé a korrekció hiányára. Biztos vagyok benne, hogy a fentebb felsorolt hibák elkerülhetőek lettek volna, ha egy szakavatott személy a kiadás előtt még átfésüli a művet. Nem kívánok kitérni a konkrétumokra, úgy gondolom a szerző tisztában van a műve gyengeségeivel és erősségeivel. Csak azt kívánom, hogy a folytatásban (márpedig legyen, mert ígéretes kezdetnek tartom ezt a könyvet) próbáljon nem csak művészi, hanem szakmai szemmel is tekinteni a szövegre. Esetleg, ha alkalma nyílik rá, adja egy korrekcióban sokkal jártasabb személy kezébe, és ha kell, üljön még rajta egy kicsit, hiszen a javítások hiánya nagy mértékben rontja az élvezhetőséget. Nagyon jól tudom, hogy szerzői kiadás, így saját zsebbe nyúlva kell megoldani a mocskos anyagi részét a mű megjelentetésének. Nagy bátorságra vall egy elsőkötetes szerzőtől saját költségen könyvet megjelentetni, így nem kritizálni szeretném a kötet belbecs részét. Jó tanácsként javaslom, hogy legközelebb fordítson nagyobb figyelmet ezekre az apró részletekre.

Összességében úgy gondolom, nem reménytelen a folytatás. Senki sem születik művészi vénával, ezt tanulni kell, csiszolódni, tapasztalatokat szerezni, és nem szabad feladni, akármilyen akadályba is ütközik az ember. A kritikákból tanulni lehet, hiszen a nagyok is így kezdték....... :)


Kelemen Zoltán - Első 21 novellaKiadó: Szerzői kiadás
Oldalszám: 136 oldal
Megjelenés: 2013
1700 Ft (szerzői ár)
Minden ami az oldalon található az író szellemi terméke!. Üzemeltető: Blogger.